1. Elkezdődött

Sziasztok! Végre elég bátorságot szereztem, s megnyitottam ezt a blogot. Ez az első, és nagyon megköszönném azoknak akik írnak nekem. Nem várom el, hogy csupa jót írjatok, mivel még elég kezdő vagyok. Ebben a fejezetben inkább a főszereplő családjáról lenne szó, remélem lesz akinek tetszik.:) Két első fejezet lesz, mivel két lány van akiről ez szól.:D Jó olvasást hozzá, ha megfordulsz itt kérlek hagyj magad után egy kritikát!:)
Miyoko

 Csengőszó. Enyhe hársfa, rózsa és vanília illat, egy csipetnyi fahéjjal. Az őszibarack és a cseresznye íze a számban. Tán furcsa, de nekem ezek jelentik az otthont. Legalábbis egy ideig ezek jelentették, aztán rátaláltam egy helyre. Egy helyre ahol végre nyugodt lehetek, ahol élhetek egy kicsit. Ahol nem kell minduntalan azt lesnem, mikor lépnek be, mikor rejtsem el könyveimet. Valahogy sosem az a hely jelentett számomra menedéket, ahol álomra hajthattam a fejemet. Ilyen helyet akár ezret is találhattam volna. Nem, nekem az otthon nem az a tengerparti város jelentette ahol a lakásom volt. Nekem mindig is egy erdő, egy mélyen eldugott rejtek jelentette, hiszen ott önmagam lehettem. Végre felszabadultam, s végre friss levegőt szívhattam. Számomra az a gyönyörű hely volt az otthon, sosem más…

 Örök gyűlölt nevem Michelle, amit a nagyanyám sózott rám, mikor megszülettem. Egy szép, tavaszi napon, amikor már a szüleim nem bírták elviselni, hogy ők bizony, most egy gyerekkel gazdagodnak. Éppen arról vitáztak mennyire szívesen lennének még gondtalan fiatalok, mikor meguntam az ”otthonomat” és szabadulni készültem. Ezután két óra múlva megpillantottam a világot… nem, bocsánat. A drága szüleim barátnőjét, aki éppen az üvöltő édesanyámat próbálta nyugtatni. Azt a szerencsétlen doki nőt, akinek végig kellett szenvednie azt az időt, amikor az apámmal beszélt. Igen, az apám Michael volt talán a legnagyobb csalódás a nagyanyámnak. És miért? Nos, azért mert Ő nem akarta továbbvinni a hagyományokat (sőt, inkább szabályokat). Ezért azt hiszem, tartoznék neki egy: „Kösz fater!”-ral, de nem akarok senkinek semmit sem megköszönni semmit. Tehát én megszülettem és rögtön felbőgtem. Aztán percek múltán megnyugodtam, s nem sírtam már. Persze nem tűrtem a tömeget, sem a családomat, akik el voltak ragadtatva. Azt hiszem már akkor sem szerettem őket. Azt az egész hülye bandát, akik csak dumáltak és dumáltak.

 A nagyszüleim mind őrültek voltak. Apai ágon a nagyanyám (Grace) volt talán a legunalmasabb (számomra). A kalapmániájával, a feltűnési mániájával, festett szőkésbarna hajával és a rikácsolásával. Egész életében előszeretettel kritizált másokat, s imádott a férje háta mögé kuporodni, bár ez felesleges volt, mert senki sem mer neki beszólni, különben olyan hisztit csapott volna, s addig kritizálta volna az illetőt, hogy azt az őrületbe kergeti. A férje, Gerard pedig imádta irányítani az embereket, olyan életet kreálni nekik, amiből Ő a legjobban jön ki. Apámat is irányította egy ideig, de Ő erősebb volt, s kitört a bűvkörből.

 Az Ő testvérei közül kikerült még egy-két normális ember, de nem sok. Ők rengetegen voltak, összesen tízen, s ezért jó sok unokatestvérem lett. A legidősebb, Petunia (sajnos) örökölte a „fejfedő-mániát”. Oda volt a tökéletességért, a tisztaságért és a családjáért. A sorban következő Fiona pedig komplett őrült volt, egyszerűen az idegeimre ment a jópofáskodásával. Aztán meg Joseph, akiből egy egyszerű könyvtáros lett, aztán meg egy undorító politikus. Jobban belegondolva nem létezik nála gőgösebb ember. Nem csodálom, hogy apám utálja…

 És aztán jött apám, majd Fred, akinek boltja van és hetente új nője. Egész szórakoztató, mindig gúnyolódik a családdal, s mindig el szokott vinni, hogy halálra ne unjam magam. Imádom, amikor megyünk a vörös sportkocsijával, a hajamat fújja a szél, és Ő meg káromkodik. Ezután megint jött egy nő, Henny, aki egész rendes, leszámítva, hogy egy tanár (fúj). Ő tartja az iskolába az énekórát és mindig kedvenceket választ magának. Kicsit kerek, de úgy imádják a pasik, mintha valami bombázó lenne. Nem ronda, de nem is egy szépségkirálynő. Telehalmoz ruhákkal, amiket egy X-lábú sarkcsillag hordana csak. Bár Ő is néha kritizálja a mániákus nagyanyám és ki áll mellettem, úgyhogy elviselem. Ott van aztán Jennifer, aki hamarosan házasodik. Ő csak a könyveket bújja, ír és beszélget egyszerre. Élek a gyanúperrel, hogy csak azért olvasgat, mert ki akar maradni a beszélgetésekből. Neki is megvan az elviselhetetlen oldala, hiszen az utána született tesót, az öccsét gúnyolja úgy, hogy semmi oka nem lenne rá. Ő is megkapta a feltűnési mániát, de Ő inkább csak bulizik és iszik. Egy alkalommal hajnalban úgy állított be hozzánk, hogy holtrészeg volt, bűzlött az alkoholtól és egyenesen bezuhant az ajtón. Azt hitte, hogy hazament, de eltévesztette az utat, s így nálunk kellett maradnia.

Az Ő kisöccse Drake pedig… nos, nem éppen kedvencei a nők. Csak vigyorog azzal a hülye szőkés fejével és röhög a semmin. Bankban dolgozik, s mikor beállított egy nővel az oldalán Henny sírógörcsöt kapott, apám meg csak egyszerűen röhögött, s mikor már nem bírta abbahagyni jobbnak látta, hogyha elhagyja a szobát… majd az egész házat. Aztán megint jött egy lány, Bella, aki még igencsak fiatal, s egy távoli rokonnal kavar. Elég sokkoló a csaj, mivel azóta nem komplett, hogy meghalt az unokatesója mostohabátyja, akibe szerelmes volt. A drága jó emo stílust átvette, azóta is kapja a leüvöltéseket. És végül Barny, aki hasonló, mint Fred, csakhogy Ő éppen egy elég szánalmas figura. A nagyszüleim istenítették a drágát, s ezért sem kedvelem. Annyi pénzt kapott, hogy már milliomos lenne, viszont Ő inkább ivott és bulizott. Ért egy cseppet a zenéhez, volt egy zenekarja, de egyesével kidobta az embereket, míg végül rájött, hogy csak ketten maradtak.

 Anyám rokonait félek megemlíteni, de azért ők egy picit normálisabbak (azt hiszem). A másik nagymamám imád öltözködni és oda van a pasikért. Folytonosan az orrom alá dörgöli, hogy nincs barátom még, s azt hangoztatja, hogy Ő bizony ilyen idősen már a házasságot fontolta. A férje (az első) meghalt, biztosan nem bírta már szegény ezt a hárpiát. Aztán a nagypapám, aki kissé normális, de Ő nem gyakran jelenik meg nálunk, s valahogy ezt nem csodálom, én se bírom…

 Anyámnak van két fél tesója. Az öccsei közül az egyikük vasútnál dolgozik (George), míg a másik állatorvos (Daniel). Az előbbinek egy, míg a másiknak két lánya van. Azt hiszem, a jó testvérek mindenen osztoznak, s ők valóban, még a feleségükön is osztoztak. A nő persze utólag jött rá, hogy erről mindkettő tud, s elvált George-tól. Még mindig együtt vagy Daniellel, boldogok, ha úgy vesszük…

És itt vagyok én, aki a család egyik legutáltabb ágából származik. Szerencsére már nem ragaszkodnak hozzá, hogy végigüljem a békés családi zabálásokat. Most már vannak barátaim, akikkel mindent megoszthatok, van otthonom és hamarosan betöltöm a tizenhetet, aztán mér csak egy év és végleg magam mögött hagyom ezt az egészet. Valahogy sosem éreztem senkit sem legjobb barátnőmnek, de nem tudtam, hogy hamarosan lesz, aki be tudja tölteni ezt az űrt a lelkemben, s hogy hála neki minden más lesz az én kis világomban…